Kamathitel és szoros hurok

Bálint nem várt meg még egy kérdést: morgott egy gépies elnézést, s határozott léptekkel megindult felfelé a lépcsőn, magára hagyva Erzsi nénit és a zsályafüstben úszó Bartha Zsófiát. A harmadik emeleti gang hűvös huzatában Máté állt a korlátnak támaszkodva. Kezében a bank piros pecsétes levelét szorongatta, ujjai sárgultak a szoros fogástól. A nyitott ajtón át kiszűrődött Bianka fojtott sírása; az újabb emelt törlesztőrészletről szóló nyomtatvány végleg elvágta a reményt, hogy saját erőből rendezni tudják a lakáshitelt.
Mielőtt Máté bármit mondhatott volna a felfelé igyekvő Bálintnak, a folyosó sötétedő sarkából előbukkant Dr. Balog Henrik. Az ügyvéd kimért, hűvös eleganciával lépkedett a kőpadlón, élre vasalt öltönye szinte világított a szürkeségben. Jelenléte azonnal megfagyasztotta a levegőt.
– Molnár úr – szólalt meg Balog halk, mégis vibráló hangon. – A bank türelme lejárt, de tudja, hogy én mindig a békés megoldások híve vagyok. Ha vasárnap éjfélig aláírják a kényszerértékesítési vételi jogot a cégem javára, átvállalom a hátralékot. Hétfő reggel különben már a végrehajtó kopogtat, és a végén árverésen veszítik el mindent.
Marietta épp ekkor ért fel a lépcsőn a vegyésziskolából, s csendes árnyékként suhant el mellettük; egyetlen éles pillantással kiszúrta a virágláda szélén felejtett, kiürült receptköteles nyugtatós blisztert, amit anyja hagyott ott az egyik pánikoló szomszédja után.
Máté álla megremegett az elviselhetetlen nyomástól, de Balog rá sem nézett a lányra. Szeme hidegen szegeződött a fiatal fiúra, miközben az időnyomás fojtogató súlya szinte fizikai fájdalomként nehezedett a harmadik emeleti folyosóra.