Vibrálás a másodikon

Dániel visszahúzódott a második emeleti lépcsőforduló sötétjébe, ahol a fal hideg betonja hűtötte a hátát. A zsebében megbúvó telefon hirtelen, tompa rezgéssel kelt életre, és a kijelző halvány fénye megvilágította verejtékező arcát. Egy ismeretlen számról érkezett az üzenet, mindössze négy szóval: „Tudom, mit tettél tegnap.” A torkában lüktetett a vér; az előző esti hirtelen elhatározása, amellyel végleg le akarta zárni a múltat, most hurokként szorult a nyakára. Remegő ujjakkal nyomta el a képernyőt, miközben kétségbeesetten ellenőrizte a sötét folyosó sarkait, de a lépcsőház feszült moraja szerencsére elvonta róla a figyelmet.
Fentebb, a harmadik emeleti lakásajtó résén dr. Bordás András rémült arccal leste a folyosón gyülekezőket. „R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene ott lent, nem ezt a cirkuszt” – suttogta szaggatottan a sötétben, miközben feszülten kapaszkodott a zárba, hátha a tegnapi gyanús zajok hozzá is elérnek. Egy emelettel lejjebb Szabó Andrea húzta szorosabbra magán a kardigánját az ajtófélfának dőlve, rettegve attól, hogy a családi kassza összeomlása mikor válik nyilvánossá. Még az új lakó is rémülten leste a lépcsőkorlát mögül az árnyak táncát.
Fekete Zoltán ma is körbejárt a házban, de a szuterén mélyén Lugosi Jenő csak a régi gépészeti tervrajzokat rendezgette, mit sem törődve a felette izzó indulatokkal. Dániel a falhoz lapulva, a fénylő kijelzőt bámulva érezte: a tegnap esti titok súlya hamarosan mindannyiukat maga alá temeti.