A lincshangulat ébredése

Dániel még mindig a telefonüzenet hideg fénye alatt remegett, amikor a második emeleti folyosó felől egy mély, tompa zúgás ütötte meg a fülét. Először a lépcsőház általános morajának vélte, de aztán felismerte benne Karesz Marshall erősítőjének jellegzetes, torzított hangját. A zene egyre hangosabb, egyre élesebb lett, mintha a falakon keresztül akarna áttörni, és vibrálása még a hideg betonon is érezhető volt. Dániel szívverése felgyorsult; érezte, hogy valami katasztrófa készül, valami, ami sokkal több lesz, mint egy egyszerű zenei ámokfutás.
Fekete Zoltán, aki Erzsi néni lakása előtt állt meg egy pillanatra, hogy az áramdíjakról morogjon, hirtelen elhallgatott. Szemöldöke ráncba szaladt, ahogy a mély zúgás megnőtt, elnyomva minden más hangot. A folyosó lámpái egy pillanatra megvillantak, majd hatalmas, kék szikrák pattogtak a falon lévő főkapcsolók körül. A levegő megtelt égett műanyag és ózon szagával, mielőtt az egész házat elnyelte a vaksötétség.
Teljes néma csend támadt, majd egy pillanattal később pánik tört ki. Sikolyok, csattanások, fojtott kiáltások törtek fel minden irányból. Dániel a falnak támaszkodva próbált tájékozódni a hirtelen jött sötétségben, ahogy a tegnap esti titok súlya most kézzelfogható veszéllyé vált. A sötétségben a lakók árnyai mozdultak meg, zseblámpák villogtak tétován.
Szabó Gábor a földszintről elszántan indult meg felfelé, felesége, Andrea ijedt kiáltásai visszhangoztak mögötte. Enci, Bálint karját szorítva, szintén a hang forrása felé igyekezett, arcán elszánt harag ült. A feszültség tapintható volt; a korábban megnyilvánuló feszült moraj most dühös, fenyegető zúgássá változott. A zseblámpák fényében egyre többen gyűltek Karesz lakásának ajtaja elé, ahol a csend most még nyomasztóbb volt, mint korábban. Dr. Balog Henrik, aki épp az ajtója előtt állt meg, rideg, számító pillantással figyelte az alakuló lincshangulatot, arcán halvány elégedettség. A ház áramellátása összeomlott, és vele együtt a lakók türelme is a végére ért.