A képviselő elszántsága

Fekete Zoltán arca megrándult Erzsi néni szavaira. A gúny, a nyílt utalás a „tegnap esti titokra” – mindez egyenesen szembement a szabályokkal, az ő gondosan felépített rendjével. Szemeivel Tormai főtörzset kereste, mintha onnan várna felmentést, de a rendőr továbbra is a lépcsőkorlátot bámulta, elkerülve a tekintetét. A közös képviselő érezte, ahogy a feszültség a torkában szorul. Nem engedhette, hogy Erzsi néni hálózata ennyire nyilvánosan aláássa a tekintélyét. Hirtelen, mintha csak most venné észre a földön heverő becsomagolt téglát és a szétszóródott kávét, Székely Ricsi lábánál, hangja élesen hasított a sötétbe.
„Székely úr!” – mondta, alig leplezve idegességét, de a szigora áthatolt rajta. „Ez meg mi? Illegális áru, a lépcsőházban? És a rendőrség jelenlétében? A házirend egyértelműen tiltja a kereskedelmi tevékenységet a közös tulajdonú területeken. Ez azonnali bírságot von maga után, és jegyzőkönyvbe fogjuk venni!” Fekete Zoltán reszkető kezével megpróbálta felkapcsolni a még mindig halott világítást, hiába. A sötétség csak felerősítette a szavait.
Székely Ricsi, aki eddig a falnak támaszkodva próbált minél láthatatlanabbá válni, hirtelen összerezzent. Arcán a félelem és a döbbenet vegyült. Gyorsan lehajolt, hogy felszedje a földön heverő csomagot, de kezei annyira remegtek, hogy az elemlámpa fényében csak ügyetlenebbé vált. A félelem szorította össze a gyomrát. Molnár Máté arca még jobban eltorzult a szorongástól, a lakáshitel súlya és a jelenet nyomása alatt. Dániel, a lépcsőforduló árnyékában, szinte lélegezni is elfelejtett, miközben Erzsi néni elemlámpája egy pillanatra elkapta az arcát, mielőtt visszasiklott volna a közös képviselőre.
Erzsi néni elégedetten hunyorított a zseblámpa fényében. „Hát persze, képviselő úr. A szabályok. Az mindig fontos. Csak néha az ember elgondolkodik, hogy melyik szabály a fontosabb. Az, ami le van írva, vagy az, ami éppen történik a szemünk előtt, titokban.” Halkan kuncogott. Fekete Zoltán erre a megjegyzésre már nem is tudott reagálni. A szigora pillanatnyilag csak Székely Ricsire irányult, de a levegőben lógó, kimondatlan vádak súlya nyomasztóbb volt minden paragrafusnál. A ház néma, feszült csendben figyelte, ahogy a szálak összekuszálódtak, és a tegnap esti titok árnyéka újra beborította a lépcsőházat.