Vaksötét a másodikon

A másodiki folyosó törékeny csendjét hirtelen fülsiketítő, torzított gitárszóló szaggatta szét. Radó Károly, Karesz a szomszéd lakásban dühből és italtól fűtve tövig tekerte a kilencvenes évekből maradt, faltörő Marshall erősítőjét. Fogalma sem volt róla, vagy egyszerűen nem érdekelte, hogy a hatalmas berendezést illegálisan Sipos Bendi kriptobányász hálózatára kötötte rá – a két gigantikus energiavámpír egyszerre szívta a Vászoly utca 6. amúgy is elaggott hálózatát.
A padló beleremegett a basszusba, elnyomva Fekete Zoltán ordítását és a lépcsőházi vitát. Aztán a hangfalak zúgása mögött baljós sercegés kezdődött. Az első emeleti főelosztó szekrényből kékes, vakító szikraeső csapott ki a gangra, amit fülsértő, fémes pukkanás követett. Égett műanyag és ózon szaga árasztotta el a folyosót, s a következő másodpercben a ház teljes világítása kialudt.
A hirtelen beálló vaksötétben azonnal kitört a pánik. A szellőzőkben elhallgatott a bányászgépek egyenletes zümmögése, a lakásokból ijedt kiáltások visszhangzottak. Szabó Gábor dühösen rontott ki a sötétbe, miközben Enci a korlátba kapaszkodva próbált tájékozódni. Fekete úr megbolondult bikaként ordított Karesz ajtaja felé, a lakók léptei baljós morajként verődtek vissza a csupasz falakról.
Dániel a saját ajtaja előtt állt dermedten, egyetlen fényforrásként csupán a markában villogó, zsaroló üzenetet őrző telefon kijelzője világította meg a sápadt arcát. A sötétben gomolygó lincshangulat és a lépcsőházban feltámadó káosz közepette pontosan tudta: a feszültség nemcsak az elektromos vezetékekben hágott a tetőpontjára.