Kódolt szorongás

A másodiki lakás félhomályában Kelemen Dániel az íróasztal szélén rezgő telefonra meredt. A folyosóról még idáig hallatszott Fekete úr emelt hangja és Bartha Zsófia éles riposztja, de Dániel fülében csak a saját szívverése lüktetett. A tegnap éjjel névtelenül feltöltött bizalmas céges adatbázis – amellyel a munkahelyi kiégését akarta megtorolni – most visszavonhatatlan, néma csapdaként lebegett felette.
A kijelző hirtelen felvillant, kikapcsolva a képernyőkímélőt. Egy ismeretlen, titkosított csatornáról érkezett rövid üzenet: „Láttam, mit csináltál tegnap 23:14-kor.”
Dániel tenyérrel nyomta meg a halántékát, miközben a hideg verejték kiverte a homlokát. Úgy érezte, mintha a vékony téglafalak megszűntek volna létezni, és valaki közvetlenül a háta mögül figyelné a mozdulatait. A lépcsőház felől ekkor fémes csattanás hallatszott: Székely Ricsi vágta be dühösen a tároló rácsát, miután Fekete úr végleg elzavarta a csomagtartóból árult dobozaival.
Dániel reszkető ujjakkal nyitotta ki a bejárati ajtó kémlelőnyílását. A gang sárgás fényében a szomszédok veszekedése távoli háttérzajjá törpült. A telefonja másodszor is megrezzent a zsebében, az elnyomott feszültség pedig pánikká érett benne: a tegnapi döntése nem maradt észrevétlen, és a zsaroló valahol egészen közel járhatott.