Vaksötét a körfolyosón

Dániel még el sem távolodott a lezárt ajtajától, amikor a falakon át tompa, mély dübörgés rázta meg a másodiki lakásokat. Karesz a szomszédban csúcsra tekerte a kilencvenes évekből visszamaradt Marshall erősítőjét. A gitár első torzított, fülsértő akkordja valósággal kisöpörte a csöndet a folyosóról. Karesz mit sem sejtetve hajtotta meg a hálózatot, amelyet Sipos Bendegúz éjszakai kriptobányász gépei már amúgy is a végső teherbírás határára feszítettek.
A mennyezeti lámpák sárgás fénye veszettül vibrálni kezdett. Az első emeleti villanyóra-szekrény felől éles, sercegő hang hallatszott, amit egy puskalövésre emlékeztető, fémes durranás követett. Éles kék szikrafelhő csapott ki a főkapcsoló résén, s a következő pillanatban a Vászoly utca 6. teljes egészében vaksötétbe borult.
A hirtelen beálló csöndet rémült sikolyok és csattanások törtek meg. A lépcsőház fojtogató homályba zuhant, egyetlen másodperc alatt vágva el a fűtést és a világítást. A lakások ajtajai egymás után vágódtak ki, a lakók a telefonjaik vakujának éles, hideg fényével világították meg a folyosói port.
„Karesz, te szerencsétlen barom, azonnal kapcsold ki!” – üvöltötte Szabó Gábor a lépcsőn felfelé botorkálva, miközben Enci dühösen ütötte Karesz ajtaját. A lakók lassan Karesz lakása elé gyűltek a sötétben, s a fenyegető lincshangulat futótűzként terjedt a lépcsőházban. Odabent Dániel a bejárati ajtónak támaszkodva hallgatta a kinti őrületet, miközben a tenyerében lévő kijelző továbbra is némán izzott.