Néma rezgés a zsebben

A luxusautó távolodó búgása még éppen csak elhalt a Vászoly utcán, amikor a másodiki folyosó sötétedő sarkában álló Kelemen Dániel zsebében megrázkódott a telefon. A kijelző éles kék fénye egy pillanatra bevilágította a férfi feszült, meggyötört arcát. Egy ismeretlen számról érkezett üzenet villant fel a képernyőn: „A tegnap esti felvétel biztonságban van. Tudjuk, mit tettél a garázsban.”
Dániel torka azonnal kiszáradt, a lába görcsbe rándult. Lassan a falhoz lapult, miközben a gangon álló szomszédok – Erzsi néni a szorosan markolt barna borítékkal és Bordás professzor a szigorú, kimért hallgatásával – még mindig Nóra bezáródott ajtaját bámulták. Senki sem figyelt rá, mégis úgy érezte, mintha minden tekintet rajta csüngne. A tegnap éjszakai titkos döntése, amiről azt hitte, a sötétség örökre elnyelte, most egyetlen rövid mondattal vált közvetlen fenyegetéssé.
Hideg izzadságcsepp gördült le a halántékán. Újra és újra átfutotta a kijelzőn lévő szavakat, de a névtelen küldő nem hagyott több nyomot. Dániel kényszeresen végignézett a folyosón, tekintete megakadt a lépcsőház homályába vesző árnyakon, s a pánik lassan felváltotta a zsibbadtságot.
Halkan visszalépett a saját lakásába, s amint behúzta maga mögött a tölgyfa ajtót, háromszor ráfordította a kulcsot a zárban. Odabent, a néma félhomályban a telefon még mindig ott izzott a tenyerében, mint egy ketyegő időzített bomba.