Üzenet a sötétben

A hatósági ultimátum kíméletlen mondatai még ott lebegtek a füstszagú lépcsőházban, de Kelemen Dániel már nem a kilakoltatás fenyegetését hallotta. Lassan hátralépett a korláttól, visszahúzódott a második emeleti lakása sötétjébe, majd résnyire hajtotta a nehéz tölgyfa ajtót. A zsebében meglendülő halk rezgés nem a társasházi közös csoport értesítése volt. A kijelző éles kék fénye megvilágította izzadt homlokát: megerősítést kapott a tegnap esti titkos akciója.
A döntés, amit előző éjjel hozott meg a vaksötét szobában – hogy végleg átlépi a saját határait és kijátssza a rendszert –, most visszafordíthatatlan valósággá vált. A képernyőn csak egyetlen sor állt egy ismeretlen számtól: „Nincs visszaút. A csomag elindult.” Dániel tüdeje összeszorult. Gépiesen ellenőrizte a zár kattanását, miközben a félelem jéghideg hulláma végigfutott a hátán. Ha bárki megtudja, mit tett tegnap éjszaka, a ház összeomlása lesz a legkisebb problémája.
A folyosó homályában eközben árnyak mozdultak. Várkonyi Gábor a félemeleti forduló leszakadt tapétája mögött lapult, s a paranoiás színész halk, kísérteties suttogással utánozta a közös képviselő tónusát: „Zoltán ma is körbejárt a házban…” Dániel megdermedt az ajtó mögött, nem tudva, hogy a hang a valóságból vagy a saját bomló elméjéből származik-e.
Lenn a lépcsőpihenőn Enci dühös kiáltása törte meg a dermedtséget, ahogy összecsapott a felügyelőkkel, míg Dr. Szabó András feldúltan vágta be a magánrendelője ajtaját. A ház falai között a tegnap esti titok nem csillapult, hanem lassan mérgezni kezdte a levegőt.