Üzenet a másodikon

A második emeleti sötétség mélyén Kelemen Dániel a tenyerébe izzadt telefont szorongatta. Tegnap éjszaka, a kiégés legsötétebb órájában hozott hirtelen döntése – amikor egy meggondolatlan kattintással névtelen feljelentést küldött a hatóságnak a házban folyó feketegazdaságról – most fojtogató hurokként tekeredett a nyakára. A kijelző hirtelen felvillant a sötétben, s egy ismeretlen számról érkező üzenet állt rajta: Tudjuk, mit tettél tegnap este.
Dániel ijedtében kirántotta a lakásajtót, és a vaksötét folyosóra lépve majdnem felöklelte a lépcsőn épp megérkező Erikát. A nő elszánt léptekkel igyekezett Enci ajtaja felé, ám a sötétből előbukó, halálra vált adatelemző láttán megtorpant.
– Maga az? A hatóságtól jöttek? – nyögte Dániel szaggatottan, miközben próbálta a háta mögé rejteni a villódzó képernyőt.
– Hagyjon már a hülyeségeivel, ember! – csattant fel Erika türelmetlenül, de ez a szürreális közjáték pont elég volt ahhoz, hogy Bálint utolérje őket.
A biztonsági őr kettesével szedve a fokokat, lihegve érkezett meg a másodiki fordulóba. A torkában dobogott a szíve, de amint meglátta Erikát Enci ajtajának közelében, rögvest Dániel és a nő közé vetette magát.
– Várj! Megőrültél? – lihegte Bálint, miközben a folyosó túlsó vége felől Fekete Zoltán erélyes, kimért léptei kongtak a sötétben.
Dániel gyomra görcsbe rándult: szilárdan meg volt győződve róla, hogy a közös képviselő már a bilincset készíti elő a tegnapi akciója miatt.