Ohm törvénye a másodikon

Fekete Zoltán nem bilincset tartott a kezében, hanem egy éles fényű zseblámpát és az elmaradhatatlan, keményfedeles jegyzőkönyvét. A sötétben felvillanó sugár végigpásztázott Dániel izzadt arcán, majd a falnak lapuló Erikán és Bálinton állapodott meg. Dániel hallotta a saját szívverését, de mielőtt a közös képviselő kinyithatta volna a száját, kinyílt a szomszédos ajtó.
Dr. Bordás András lépett ki a folyosóra, kezében egy kopott, analóg feszültségmérővel. Az idős professzor kimért eleganciával igazította meg a szemüvegét a kékes fényben.
– Ne teátráliskodjon, Zoltán! – csattant fel a mérnök hangja, azonnal elfojtva a készülő hisztériát. – A hálózat nem a hatóság miatt állt le, hanem mert valaki túllépte a fáziskorlátot. Ohm törvénye nem vélemény kérdése: R = U/I. Ha az áramerősség kritikus szintet ér el, a kismegszakító leold. Felesleges az üres fenyegetőzés.
A száraz, pedáns fizikai magyarázat úgy hatott a sötét lépcsőházban, mint egy adag hideg zuhany. Dániel görcsös ujjaival megszorította a telefont. Bordás szavai hirtelen helyrebillentették a valóságérzékelését: a névtelen SMS nem a hatóságtól jött. Egy rendőri szervezet nem zárlatot okoz, hanem intézkedik. A fenyegetést valaki innen, a ház falain belülről küldte, pontosan kiszámítva a digitális paranoiáját.
Fekete Zoltán zavartan köszörülte meg a torkát, miközben Bálint megragadta a pillanatot, és halkan hátrahúzta Erikát a lépcsőforduló mélyébe. A ház ritka, intelligens pillanatainak egyike volt ez: a professzor hűvös logikája puszta tényekkel zúzta szét a vakrémületet.