Üzenet a félemeleten

Dániel ösztönösen visszarántotta a karját, kiszabadítva a kabátujját Balog Henrik görcsös szorításából. Az ügyvéd a sötétben botladozva csak a kapaszkodót kereste a füstben, magabiztossága nyomtalanul elenyészett. Mielőtt Dániel újabb lépést tehetett volna lefelé a lépcsőn, a belső zsebében meglapuló telefon kétszer szaggatottan megrezsgett.
A rövid rezgés olyan élesen hatott a férfi idegeire, mint egy elektromos kisülés. Óvatosan kanyarodott be a félemelet pihenőjébe, és a kabátja szárával letakarva a kijelzőt, lepillantott az éles kék fényre. Egy ismeretlen, rejtett számról érkezett az üzenet: „A tegnap esti fájltörlés nem volt elég alapos. A szerver logfájljait nem érted el. Tíz perced van.”
Dániel torka teljesen kiszáradt, a szemei kitágultak. Tegnap éjjel, amikor a kiégés és a kétségbeesés határán meghozta a végzetes döntést az adatbázis manipulálásáról, azt hitte, senki sem láthatja. A gyomra görcsbe rándult a felismeréstől.
Ricsi akkus lámpájának éles fénysugara ekkor telibe kapta Dániel sápadt, verítékes arcát. A csempész szeme egy pillanatra fennakadt a fiatalemberen, majd gyanakvóan Balog Henrikre pillantott, aki épp a koromfoltos zakóját porolta le a sötétben.
– Hát te meg mit fehéredtél el ennyire, szomszéd? – kérdezte Ricsi halkan, de a hangjából most teljesen hiányzott a megszokott lazaság. – Mintha szellemet láttál volna.
Dániel nem válaszolt. Szorosan a combjához préselte a telefont, miközben a lépcsőház sűrűsödő füstje és a rejtélyes zsaroló szorítása egyszerre nehezedett a mellkasára.