Ultimátum a rendelő ajtajánál

Bálint a félemeletről megpillantotta a sötétben rohanó alakot. Erika volt az, karjában a síró csecsemővel, szinte teljesen elrejtve a nő vastag kabátja alatt. A nő nem a lépcsők felé menekült, hanem egyenesen a földszinti folyosó végébe, Dr. Szabó András magánrendelőjének ajtójához. Kétségbeesetten dörömbölt a matt üveges tölgyfa ajtón, amely egy halk kattanással kitárult, majd Erika befurakodott a homályos váróterembe.
Bálint két lépcsőfokot átugorva rohott le utána, de mire eléri a fémkilincset, a zár csattant: az orvos belülről rárfordította a kulcsot.
– Erika! Nyisd ki, ne csináld ezt! – zihálta Bálint, a tenyerét a hideg faajtónak feszítve.
Az ajtó mögül szétterjedő olcsó fertőtlenítő- és alkoholos szag fojtogatóan szűrődött ki a kulcslyukon keresztül. Dr. Szabó rekedt, remegő hangja szólalt meg a vaksötétből:
– Maradj kint, Bálint! Erika nálam biztonságban van, de te jobb, ha figyelmesen hallgatsz rám. Balog Henrik napokon belül elárverezteti a rendelőmet, ha nem fizetem ki a tartozásomat. Szükségem van kétmillió forintra. Most azonnal.
– Nekem nincs ennyi pénzem! – sziszegte Bálint tehetetlen dühvel, miközben a lépcsőház felől Enci határozott léptei visszhangoztak. Enci már a félemeleten járt.
– Akkor szerezz, különben átsétálok hozzá, és az egész ház megismeri a féltve őrzött titkodat meg a gyereket – felelte az orvos hidegen. Bálint dermedten állt a zárva maradt ajtó előtt, miközben a kabátja belső zsebében rejtőző barna boríték éles sarka szúrta a bordáit.