Ultimátum a második emeleten

A nehéz tölgyfa kapu megcsikordult, ahogy a kiérkező járőrök árnyéka elfedte a tejüveget. A kék villogó ritmikus fénye lüktető erekként rajzolta újra a lépcsőház repedéseit. Bálint a második emeleti korlát mögött dermedt meg: a szolgálati övén lévő rádió néma maradt, de a saját zsebében lévő magántelefonja éles vibrálással jelezte Erika hívását.
„Bálint, azonnal tedd le a rendelő kulcsát!” – hallatszott Erika fojtott, kétségbeesett hangja a vonal másik végén. „Ha a zsukok átkutatják Szabó doki hátsó szobáját, megtalálják a csecsemőholmikat meg a leleteimet! Azonnal odaérnek a kapuhoz!”
A biztonsági őrként eddig mindig fegyelmezett Bálint gyomra görcsbe rándult. A munkahelyi flörtből lett titkos viszony és a váratlanul fogant gyermek eddig egy távoli, elszigetelt burokban létezett, de a rendőrautó fénye most mindent megvilágított. Leplatírozott élete kártyavárként omlott össze.
Odalent Dr. Szabó rémülten próbálta a kartondobozt a kabátja alá szuszakolni, miközben Fekete Zoltán büszkén lépett a belépő egyenruhások felé. Ekkor mögötte halkan kattant a lakásajtó: Enci lépett ki a folyosóra, aggódva méricskélve párja megfeszült hátát.
– Bálint? Mi ez a felhajtás odalent? – kérdezte Enci gyanakvón, miközben a földszintről Erzsi néni is résnyire nyitotta az ajtaját, mint aki pontosan tudja, milyen láthatatlan vérvonal köti össze a házban élőket.
Bálint elnyomta a hívást, de a kijelzőn azonnal felvillant Erika újabb üzenete: ha nem szerzi meg a kulcsot a pánikoló orvostól három percen belül, Erika maga sétál be a rendőrök és Enci elé. Az időnyomás fojtogatóvá vált, a karrierje és a párkapcsolata pedig egyetlen elhibázott mozdulatra került a teljes megsemmisüléstől.