Kék villogó a kapualjban

Ricsi ipari elemlámpájának vakító kévéje telibe találta Dr. Szabó Andrást, aki épp a földszinti rendelőjéből kimentett, gyanúsan csörgő fiolákkal teli kartondobozt próbált besuvasztani a kabátja alá.
– Te meg mit sunnyogsz itt a sötétben, doki? Csempészed a pirulákat, miközben az én Prémium Milka csokijaim épp folyékonnyá válnak a szuterénben? – horkant fel Ricsi, és egy agresszív lépéssel közelebb nyomult a félhomályban.
A földszinti üvegajtó felől ekkor hirtelen éles, kékes villanás hasított át a lépcsőház koromsötétjén. Egy lassító rendőrautó forgólámpája borította ritmikus, kísérteties fénybe a falakat és a riadt arcokat.
Fekete Zoltán közös képviselő azonnal kihúzta magát a lépcsőfordulóban, mintha a hatóság puszta jelenléte varázsütésre visszahozta volna a társasházi bürokrácia szent rendjét.
– Lakossági bejelentés! Ugye megmondtam! – kiáltotta Fekete úr diadalmasan, bár a hangja kissé megbicsaklott. – Valaki ráhívta a járőröket a robbanásra! Most aztán magyarázkodhatunk!
Bezeredi Melinda szűkölve húzódott a korlát tövébe, miközben Dániel görcsösen markolta a mobilját. A képernyőn még mindig ott virított az ismeretlen fenyegetés. Vajon a tegnap esti felmondása és az elküldött levelek miatt szállt ki a hatóság, vagy Ricsi csomagtartós csokoládébirodalmát érte el a törvény keze? Egy biztos: az utcai kék fények árnyékában a tegnap esti titok többé nem maradhatott elrejtve.