Az ismeretlen üzenet

A koromsötétben csupán a zseblámpák összevissza cikázó fénynyalábjai szelték át a lépcsőházat, miközben Fekete úr és Bordás professzor elfojthatatlan vitája visszhangzott a kőfalak között. Kelemen Dániel hátralépett a korláttól, visszahúzódva saját lakásának nyitott ajtójába. A tenyere hideg volt és nyirkos. A zsebében meglapuló telefon halk sziszegéssel rezsent meg, éles, kékesfehér fénnyel világítva meg riadt arcát.
Nem a hírlevél kereste. A kijelzőn egy ismeretlen, rejtett számról érkező üzenet villogott: „A döntésed nem maradt észrevétlen.”
Dánielnek elakadt a lélegzete. A tegnap éjszakai, hirtelen felindulásból elküldött felmondása óta az egzisztenciális rettegés mardosta a bensőjét, de eddig azt hitte, a döntése az ő titka maradt. Miből fogja fizetni a törlesztőt? És ki tudhatja ezt ebben a kaotikus házban, ahol látszólag mindenki a saját túléléséért küzd?
Lentről, a szuterén lépcsői felől nehéz, dübörgő léptek hallatszottak. Székely Ricsi tört utat magának a sötétben, kezében egy ipari elemlámpával. A csempész arca eltorzult a méregtől; a hűtőládák áramellátása miatt retgett, amikben a kocsija csomagtartójából származó portékát őrizte.
– Ha a kávém meg a csokim tönkremegy ebben a rohadt sötétben, valaki megemlegeti! – üvöltötte fel Ricsi a második emeletre.
A szomszédos árnyékban Bezeredi Melinda lapult a falhoz, remegve a hirtelen kirobbant agressziótól, miközben Dr. Szabó András a földszinti rendelő felől szitkozódva próbált feljutni a lépcsőn. Dániel lehunyta a szemét, de a telefon képernyőjének vakító fénye még a szemhéján át is kísértett. Az ismeretlen üzenet nem elszigetelt incidens volt: a Vászoly utca 6. hálójában valaki pontosan tudta, mikor csapjon le rá.