A túlterhelt hálózat — más fényben

Bálint alig tette meg az első két lépést a homályos lépcsőfokokon a szuterén irányába, amikor a második emelet végén felüvöltött egy torzított gitárakkord. Karesz részeg kurjongatása kíséretében a falak szinte beleremegtek a túlvezérelt Marshall erősítő gerjedésébe. A szomszédos ajtóban Dániel sápadtan lépett ki a folyosóra, de mielőtt akár ő, akár a konyhájából kilépő Enci rászólhatott volna a zenészre, a lépcsőházi elosztószekrényből éles, kék villanás csapott ki.
A hangos durranást vakító szikraeső követte, majd a Vászoly utca 6. teljes egészében vaksötétbe borult. Az emeleti folyosókon egyszerre szűnt meg a lámpák sárgás derengése, a hűtők halk zúgása és Bendi kriptobányász gépeinek monoton süvítése. A hirtelen beálló csöndben csak a megégett szigetelés szaga terjedt fojtogatóan.
– Ezt nem hiszem el! – csattant fel Fekete Zoltán dühös hangja a földszintről felderengő zseblámpafény mögül. – Megmondtam, hogy a hálózat nem bírja ezt a szabálytalan vételezést!
A vaksötét lépcsőházban azonnal elszabadultak az indulatok. Kinyíltak a szomszédos ajtók, a lakók a korlátokba kapaszkodva botorkáltak ki a gangra. Dr. Bordás András kioktató, mély hangja pattogva visszhangzott az emeletek között:
– A váltóáram nem játék, uraim! R egyenlő U per I, ezt mindenkinek tudnia kellene! Tesla forog a sírjában az ilyen amatőröktől!
Bálint a sötétbe burkolózott lépcsőforduló falához lapult. A cikázó zseblámpafényekben látta, ahogy a dühös szomszédok Karesz lakása elé gyűlnek, miközben Enci alakja alig egy méterre tőle vakoskodott a homályban.