Ultimátum a kormos kapualjban

A lépcsőházi füst még ki sem tisztult teljesen, amikor a nyitott kapun át piros villogófények pásztázták végig a kormos falakat. A lakossági bejelentésre kiérkező katasztrófavédelem ellenőrei határozott léptekkel nyomultak be a kapualjba. Közvetlenül a sarkukban dr. Balog Henrik sétált be, aki élre vasalt öltönyében olyan jéghideg nyugalommal nézett körül, mintha csak egy átvételi leltárt vezetne.
Kovács Tibor öreg, megviselt kezével óvatosan maga mögé terelte a rémült Mirit a félemeleti pihenőnél, miközben Ida szorosan a korlátnak lapulva figyelte a fejleményeket. A lépcső alján Székely Ricsi dühösen rúgott bele a szuterén felé vezető korlátba; a hatóság kényszerű jelenléte a legkevésbé sem hiányzott a csomagtartóból bonyolított üzleteinek.
– Zoltán, a kiégett főelosztó csak a jéghegy csúcsa – szögezte le a katasztrófavédelem tisztje, miközben egy sötét mappát nyomott Fekete Zoltán remegő kezébe. – Az épület elektromos hálózata életveszélyes. Két lehetőségük van: harminc napon belül elindítják a teljes kényszerfelújítást, vagy a hatóság azonnali hatállyal lakatlanná nyilvánítja a társasházat és kirendeli a kilakoltatást.
Fekete Zoltánból kihalt a szó, szemeit a jegyzőkönyv szigorú soraira tapasztotta. Ekkor lépett előre Balog Henrik, s halk, kimért hangja elnémította a folyosót:
– A ház felújítási alapja üres, ezt mindannyian jól tudjuk. Ám jómagam kész vagyok egy azonnali felvásárlási ajánlatot tenni a szorult helyzetbe került lakóknak. Természetesen áron alul, de még mindig kedvezőbben, mint egy hatósági kilakoltatás.
Bálint feszülten figyelte az ügyvéd sakklépését, miközben a kapualj hirdetőtábláján még ott fityegett a szobabérleti cédula, amire Enci és Réka neve került fel félórával korábban.