Fázisok a homályban

Dr. Bordás András egy óriási, sárga burkolatú bányászlámpával a kezében lépett ki a korlát szélére. A fény éles csóvája végigpásztázta a füstös körfolyosót, megvilágítva Karesz kormos arcát, aki köhögve botorkált ki a lakása küszöbén túlra.
– Megmondtam! – csattant fel Fekete Zoltán a sötétből, miközben a mobilja vakujával kapkodva világított a biztosítéktáblára. – Ez szabálytalanság! A tűzoltóság lezárja az épületet, ha most lakossági bejelentést teszek!
– Csak ne kapkodjon, Zoltán! – vágott közbe Bordás professzor hűvös, meglepően precíz tanári hangján, amire a lépcsőházi zűrzavar egy pillanatra teljesen elnémult. – Nem a fő transzformátor ment tönkre, csak a harmadik fázis olvadóbiztosítéka adta meg magát a hirtelen tüskétől. Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, most az egész tömb leégne. R egyenlő U per I, az alapvető fizikai összefüggéseket még egy magafajta bürokratának is ismernie kellene! Azonnal szellőztessenek, mielőtt valaki füstmérgezést kap!
A professzor meglepő szakmai határozottsága egy pillanatra megtorpantotta a lincshangulatot. Dániel lassan visszalépett a fal mellé, Bálint pedig a korlátnak feszülve figyelte a terjengő csípős bűzt. Odalent Lugosi Jenő szuterénjéből csapódó ablak zaja szűrődött fel – az öreg énekes is megérezte az égett műanyag szagát. A sötét lépcsőfordulóban Vincze Erzsi néni rémült szemei villantak meg a szűk lámpafényben: a hatóság kiérkezésétől való félelem most minden lakó torkát szorongatta.