A négyszeres szorzó

Balog Henrik nem várta meg, míg a füstös levegőben elülő csöndet valaki megtöri. Léptetett egyet a lépcsőn Fekete Zoltán felé, és halk, vágó hangon folytatta.
– Zoltán. Hívjon össze rendkívüli közgyűlést. Még ma estére. Emeljék meg a felújítási alapot a négyszeresére. Nincs más választásuk.
Fekete Zoltán ujjai görcsösen szorultak a katasztrófavédelem határozatára. A közös képviselő sápadt volt, a homlokán izzadságcseppek csillogtak a halvány vészvilágításban.
– Négyszeresére? – suttogta Zoltán. – A lakók nem fogják tudni kifizetni. Mátéék a harmadikon már most a törlesztők alá fulladnak. Bianka a kézműves holmijaival alig termel ki valamit.
– Akkor eladják a lakásukat – felelte Henrik jéghideg közönnyel, de a szeme sarkában finom rezgés árulta el az alatta feszülő idegességet. – Én itt leszek. Készpénzzel fizetek. Maga pedig megmenti a házat a lezárástól.
Bálint a korlátnak támaszkodva hallgatta a párbeszédet. A zsebében meglapuló barna boríték súlya hirtelen elviselhetetlenné vált; tudta, ha a díjak megnőnek, Erzsi mama háttéralkui sem óvják meg őket. A szuterén bejáratában Székely Ricsi szorította össze a száját, és leszegett fejjel húzódott vissza a homályba. A kocsijában lévő csempészáru semmit sem ért egy kényszerárverés árnyékában.
Zoltán még ma is körbejárt a házban, hogy felmérje a károkat, de a döntés most már nem az ő kezében volt. Az óra ketyegni kezdett a Vászoly utca 6. felett.