Ultimátum a kapualjban — új hang

Bálint lélekszakadva lépett ki a kapualj hűvös félhomályába, ám a belső udvar felé vezető átjáró sötétjében nem a kislány nyomait találta, hanem egy halk, sürgető sziszegést hallott. Erika állt a fal tövében, a biztonsági szolgálatos dzsekijét magára kapkodva, arcán a fojtott kétségbeesés és a számonkérés éles vonásaival. Megragadta Bálint karját, pont ott, ahol a férfi még érezte az egyenruha hűvös jelvényének nyomát.
– Bálint, nem várhatunk tovább – suttogta Erika, és a telefonja világító kijelzőjét a férfi mellkasához nyomta. A képernyőn egy orvosi lelet és Dr. Szabó rendelőjének sürgető értesítése villogott. – A vizsgálat eredménye egyértelmű. A gyerek veszélyben van, és ha most nem lépsz fel, holnap bemegyek a céghez, majd mindenki előtt elmondom Encinek és a főnöknek is.
Bálint torka kiszáradt, tekintete ösztönösen a felülről derengő gang felé reppent, ahol Enci léptei visszhangoztak a lépcsőfordulóban. A ház adósságspirálja és Miri eltűnésének kaotikus zaja közepette a saját életének féltve őrzött titka most ketyegett le. Erika nem csupán a közös jövőjük felvállalását követelte, hanem azonnali döntési kényszerbe hajszolta.
– Adj egy kis időt, most mindenki a kislányt keresi! – sziszegte Bálint, miközben kétségbeesetten próbálta kiszabadítani a karját, de Erika szorítása nem engedett.
– Egy órád van, Bálint. Ha lejár az idő, felmegyek Encihez, és magam adom át neki a papírokat.