Újabb kiszemelt áldozat

Bálint a korlátnak támaszkodva hallgatta, ahogy Balog Henrik cipőjének elbizakodott kopogása lassan elhalkul a lépcsőház fordulójában. A Ricsitől kapott kávésdoboz melege átjárta dermedt ujjait, de a feszültség cseppet sem engedett a mellkasában. Tudta, hogy ez a haladék puszta illúzió: Dr. Szabó odabent rekedt a saját zsarolt titkaival, Erika és a csecsemő pedig továbbra is ott lappangott a vizsgálófülke árnyékában.
A földszinti kapualjban ekkor nyikordult meg a nehéz tölgyfa ajtó. Molnár Máté lépett be lógó vállal, hátán a nehéz futártáskával; arcán a kialvatlanság és a folyamatos túlórák mély nyomot hagytak. A postaládáknál éppen a postás rendezte a küldeményeket, s amint megpillantotta a fiatalembert, már nyújtotta is felé a kék értesítőt.
– Ezt át kell vennie, Máté úr. A banktól jött, tértivevényes – mondta a postás halk, sajnálkozó hangon.
Máté remegő kézzel írta alá a nyomtatványt, miközben a borítékon sötétlő bélyegző a felhalmozott törlesztési elmaradást jelezte. Abban a pillanatban Balog Henrik kimért léptekkel leért a lépcsőn, s pontosan a postaládák mellett állt meg. Lassan begombolta a kasmírkabátját, miközben éles tekintete azonnal kiszúrta a banki logót.
– A kamatemelések senkit sem kímélnek, Máté – szólalt meg az ügyvéd hűvös, selymes hangján. – Ha a követeléskezelőhöz kerül az ügy, a végrehajtás hetek alatt átrendezi a tulajdonviszonyokat. De tudja, a házban mindig akad strukturált megoldás. Keressen meg a tízesben, mielőtt a bank elárverezi a tetőt a fejük felől.
Máté szólni sem tudott, a levelet a zsebébe gyűrte, és síri csöndben sietett fel a lépcsőn. Balog Henrik elégedett félmosollyal lépett ki az utcára. Bálint az emeleti gangról nézte a jelenetet; tisztában volt vele, hogy az ingatlancápa hurokja nemcsak Mátéék, de lassan az egész ház nyakán egyre szorosabbra szorul.