Új arc a kapualjban — új hang

Bálint óvatosan lecsúszott a sötét lépcsőfokokon, maga mögött hagyva Tibor bá üvöltözését és a biztosítéktábla szúrós füstjét. A kabátja belső zsebéhez lapuló boríték nehéz volt, mint egy darab ólom. Odalent, a földszinti kapualj homályában a bolt üvegajtajából gyenge elemlámpafény szűrődött ki. Enci épp a bejáratot próbálta bezárni a sötétben, amikor egy zsebre tett kézzel ácsorgó, ismeretlen férfi lépett oda hozzá.
A jövevény harmincas, kisportolt alak volt, koptatott bőrkabátban. Széles, nyílt mosollyal, meglepően közvetlenül szólította meg Encit. A házban eladó lakások felől érdeklődött, miközben éles tekintettel mérte fel a koromsötétbe borult lépcsőházat. Enci a feszült percek után láthatóan megkönnyebbülten válaszolt az idegen kérdéseire, sőt, halkan elmosolyodott, amikor a férfi határozott mozdulattal segített neki ráhúzni a beragadt fémredőnyt.
A lépcsőforduló árnyékában rejtőző Bálint torkát elöntötte a maró féltékenység. Ahogy közelebb lépett a félhomályban, a jövevény kimért, katonás tartásáról és a nyakán lévő apró hegről azonnal megérezte: ez az ember nem véletlenül tévedt a Vászoly utcába. A légiós régi világából érkezhetett.
– Valami gond van, Bálint? – fordult felé Enci hűvösen, észrevéve a sötétből kilépő volt párját. Az idegen nem jött zavarba; felvonta a szemöldökét, és olyan magabiztos félmosollyal mérte végig Bálintot, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a házban új hatalmi viszonyok kezdődnek.