A biztosítéktábla bosszúja

Mielőtt Bálint válaszolhatott volna Erzsi néni szúrós szavaira, az alsó szinten egy fülsiketítő pukkanás kíséretében sűrű, égett műanyagszag csapott fel a lépcsőházban. A gyertya lángja kékre váltott a hirtelen támadt huzatban, Erzsi néni pedig elégedett hümmögéssel vonta le a gyors konklúziót: Karesz megint túltolta a rock and rollt.
Tibor bá, a ház hetvennégy éves, nyugalmazott villanyszerelője egy homlokára csatolt bányászlámpával robbant ki az első emeleti lakásából, mint egy felbőszült vakond. Feje felett a vakító fénysugár vadul pásztázta a koromsötét folyosót.
– Ez a barom Karesz megint rákötötte a batár erősítőjét a főfázisra! – üvöltötte Tibor bá, miközben gőzerővel csapkodta a szikrázó, sziszegő biztosítéktábla fémlemezét. – R egyenlő U per I, hát már semmit sem tanítanak az iskolában? Nikola Tesla forog a sírjában!
A sötétből pillanatok alatt előkerült Fekete Zoltán, a közös képviselő is. Rettegő tekintettel, kockás pizsamában, kezében a házirend nyomtatott példányával próbált tekintélyt parancsolni, miközben Kelemen Dániel halálsápadtan tapasztotta hátát a korláthoz.
– Tűz van? Ugye nem az én lakásomból indult ki a rövidzárlat? – nyöszörögte Dániel szorongva.
A főkapcsoló sziszegve engedett ki egy újabb szürkés füstfelhőt. Bálint kihasználva az általános káoszt, a kabátja legmélyebb belső zsebébe süllyesztette a nehéz barna borítékot, miközben a lakók egyre sűrűbb tömegben torlódtak össze a szűk lépcsőfordulóban.