A másodiki árnyék

Bálint még válaszra sem méltathatta a kihívó félmosolyt, amikor a fölöttük lévő emeletekről mély, fojtott férfihangok moraja szűrődött le a sötét lépcsőházorsóba. A főkapcsoló kiégése miatt az egész épületben megállt az élet, de a homály nem mindenkinek jelentett vakrepülést.
A második emeleti fordulóban Dr. Balog Henrik kényelmesen nekitámaszkodott a vasöntvény korlátnak. Elegáns, sötét öltönyén szinte átfutott az udvarról beszűrődő halvány holdfény. Míg a lakók riadtan botorkáltak a lépcsőfokokon, az ügyvéd kimérten, hideg elégedettséggel figyelte a zűrzavart. Neki ez a kaotikus sötétség nem akadály volt, hanem tökéletes időzítés.
A szomszédos ajtóban feltűnt Szabó Gábor sápadt arca. A szerelő keze remegett, ahogy egy pici kulcstartó-lámpával próbált utat vágni magának a folyosón, de amint megpillantotta Balog mozdulatlan alakját, földbe gyökerezett a lába.
– Gábor – szólalt meg az ügyvéd halkan, de a hangja átvágott a lépcsőházi zajokon, mint a szike. – A közös képviselővel épp most egyeztetünk a rendkívüli felújítási alap megemeléséről. A hálózat összeomlott. Magának, mint felelős tulajdonosnak, fel kell készülnie a megnövekedett terhekre. Vagy… ahogy tegnap beszéltük, átvállalom a részét.
Gábor nyelt egyet, a rettegéstől megszorult a torkában a levegő. Tudta, hogy Balog ajánlata nem mentőöv, hanem a hurok szorosabbra húzása a nyakán. Zoltán ma is körbejárt a házban, Bordás professzor pedig lent ordítozott a biztosítéktáblánál, de a valódi veszély itt állt a másodikon, némán és könyörtelenül.