Törött üvegek a lépcsőházban

Bálint lassan bólintott, tekintetében fagyos tehetetlenséggel. Előhúzta a tárcáját, kikereste a kártyáját, és a számlaszámért nyúlt. Dr. Szabó mohón, remegő ujjakkal firkantotta egy receptkártyára az adatait, de mielőtt Bálint átvehette volna a papírt, fentről éles kiáltás és egy nehéz tárgy zuhanása rázta meg a lépcsőház mennyezetét.
Kint a folyosón Kelemen Dániel éppen abban a pillanatban nyitotta ki az ajtaját, amikor Székely Ricsi robogott fel a szuterén lépcsőjén, vizes bőrkabátban, két gyanús, fekete fóliába tekert kartondobozt szorítva a mellkasához. A pincéből gomolygó pára és a szennyvíz szaga feláramlott a magasabb szintekre. Ricsi szemeiben düh izzott; a kiérkező hatósági ellenőrök elől próbálta kimenekíteni a raktára utolsó értékes darabjait, mielőtt Lugosi Jenő buzgósága végleg elárasztaná a tárolókat.
– Állj már meg, Ricsi! – lépett elé Dániel, hangjában a tegnap esti elfojtott feszültség sziszegésével. – Mi a fenét csinálsz? A fél ház lent áll a vízben, a hatóság meg a kocsifeljárónál intézkedik!
– Tűnj az utamból, Dani! – horkant fel Ricsi, és vállal durván félrelökte a férfit. – Nem hagyom, hogy az ellenőrök lefoglalják a cuccomat csak azért, mert az az öreg bariton elszúrta a főcsapot!
Ahogy Ricsi megpróbált átpréselődni a szűk átjárón, az egyik doboz kisiklott a kezéből, és a kövezeten szétnyílva drága külföldi parfümös üvegek gurultak szanaszét. A csattanásra a rendelő ajtaja kipattant. Bálint lépett ki a folyosó sötétjébe, miközben a résnyire nyitva maradt ajtó mögül Erika riadt pillantása követte a kialakuló káoszt.