Titkolt táskák a másodikon

Erzsi néni ajtajának tompa csattanása még ott vibrált a sötét folyosó levegőjében, amikor a kapualj felől nehéz, sietős léptek zaja törte meg a feszültséget. Varga Nóra surrant be a házba, sápadtan, zaklatott tekintettel húzva maga után egy feltűnően nehéz, sötét utazótáskát. Az utcán egy sötétített üvegű, járó motorú luxusautó fényszórói még egy pillanatra bevilágítottak a bejáraton, majd csikorgó kerekekkel elhajtottak. Nóra azonnal az árnyékba húzódott, de a táska fémcsatjainak csörgését nem tudta elrejteni.
– Maga meg honnan jön ilyenkor, Nóra? És mi van abban a dög nehéz zsákban? – lépett elé Fekete Zoltán, akinek amúgy is pattanásig feszültek az idegei az áramszünet és a lakók fegyelmezetlensége miatt. A közös képviselő zseblámpájának fénye élesen világította meg a nő feszült arcát.
Dr. Bordás András a korlátnak támaszkodva, szárazon köhécselt. – R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene ebben a házban, mielőtt túlterhelik a rendszert a gyanús ügyleteikkel! Maguk teljesen tönkreteszik a hálózatot, miközben mi itt botorkálunk a sötétben! – vágta rá mérnöki szigorral az idős férfi, dühösen méregetve a nőt.
A folyosó végéről óvatosan lépett elő Enci. Reménykedve szorította magához a kabátját; a Bálinttal való szakítás után mindenáron új menedéket keresett. – Nóra... – szólalt meg halkan, reménykedve. – Ugye áll még a másodiki lakásmegosztás? A hirdetés miatt... nagyon kellene az a szoba. Akár Rékával közösen is, nem bánom.
Nóra dühösen rántotta meg a táska pántját, szinte fizikai gátat emelve maga és a kérdezősködők közé. – Semmi közötök hozzá, mi van nálam! Zoltán, törődjön a saját dolgával, András bácsi meg a fizikájával! Enci, most nincs erre időm, majd holnap beszélünk! – sziszegte, és elindult felfelé a sötét lépcsőn, de a táska alja tompán nekiütődött a fokoknak, mintha valami nehéz, fémes szerkezetet rejtene.