A virágmintás otthonka szemei

Dr. Balog Henrik halk, elégedett pattintással csukta be a fekete iratrendezőt, s mint a jól végzett munka után visszavonuló kísértet, elenyészett a félemeleti homályban. Szabó Gábor a hideg falnak támaszkodva próbált oxigénhez jutni, ám a fojtogató csendet nem a megkönnyebbülés, hanem egy ismerős, reszelős ajzónyikorgás törte meg. Az 1. emeleti lakás ajtajában előlépett a ház önjelölt belbiztonsági főszerve: Erzsi néni.
Az idős hölgy nem hordott egyenruhát, csupán egy jól bejáratott virágmintás otthonkát, de a tekintete hatékonyabban pásztázta a lépcsőházat, mint a katasztrófavédelem összes reflektora együttvéve. Kezében egy ódon, műanyag zseblámpával világított egyenesen Bálint pilledt arcába, aki még mindig a korlátba kapaszkodott.
– No hát, a fiatalúr megint éjszakai műszakban vigyáz a közrendre? – kérdezte Erzsi néni olyan nyájas mézzel a hangjában, ami mögött azonnal megcsendült a tiszta zsarolási potenciál. – Csak mert a kapualjban láttam egy fiatalasszonyt azzal a babakocsival... Ugye nem az a kedves Erika keresett már megint, aki múlt héten azt a vastag, barna borítékot dugdosta a postaládádba, Bálintkám? Milyen aranyos az a csecsemő! Kiköpött az apja, már ha az ember tudja, hol keresse a családi vonásokat...
Bálint torkán fennakadt a levegő, s szorítása meglazult a fémkorláton. Erzsi néni azonban nem érte be ennyivel; a zseblámpa éles fénysugarát lassan a padlóra roskadt autószerelőre emelte. – Gáborkám, te meg inkább a doktor úr rendelője körül sündörögj, ne itt huzatold magad! Úgyis láttam, ahogy az a kis Marietta a receptköteles dobozokat számolgatta a sötétben... Nagy segítség az ott, hidd el nekem!
Erzsi néni még egy utolsó, diadalmas pillantást vetett a megbénult társaságra, majd egyetlen határozott mozdulattal magára rántotta a dupla záras faajtót. A sötétség visszatért, de a folyosón eluralkodó néma pánik most már fényesebben világított, mint a kiégett villanyórák.