Szirénák a kapualjban

A sűrűsödő műanyagszag csípni kezdte Bianka szemét, de a lábai mintha ólomból lettek volna. Kovács Tibor a figyelmeztetés ellenére odalépett a szikrázó lemezajtóhoz, ám mielőtt hozzáérhetett volna a zárhoz, a negyedik emeletről lefelé dübörgő léptek zaja verte fel a lépcsőházat. Fekete Zoltán izgatottan, papucsban csörtetett le a fordulóba, kezében egy elavult porral oltóval. Zoltán ma is többször körbejárt a házban, elkeseredetten próbálva fenntartani a rend látszatát.
– Ne nyúljon hozzá, Tibor! – kiáltotta Zoltán, miközben a homlokán finom izzadságcseppek csillogtak az utcai lámpa sárgás fényében. – A szomszéd épületből valaki már rájuk telefonált a pincei gázszag miatt! Ha a hatóság meglátja ezt a füstöt, azonnal lezárják az egész házat!
A félemeleti ajtó résnyire nyílt, és Kelemen Dániel sápadt arca tűnt fel a sötétben. A férfi görcsösen markolta a kilincset; a tegnap esti titka és a küszöbön álló katasztrófa egyszerre fojtogatta. Odalentről, a kapualj felől szirénák tompa, ritmikus kékes fénye csapódott fel a lépcsőház falaira. A katasztrófavédelem ellenőrei megérkeztek a Vászoly utca 6. elé.
– Ha a jegyzőkönyvbe az kerül, hogy életveszélyes az épület, végünk – suttogta Fekete Zoltán, és a hangja megtört. – Vagy azonnal kifizeti mindenki a csillagászati kényszerfelújítást, vagy holnap mindenkit kilakoltatnak.
Bianka hátrált egy lépést, a kartondoboz éles széle mélyen a bőrébe vágott. A sötétben Erzsi néni árnyéka még mindig ott lebegett a korlátnál, némán figyelte a kibontakozó drámát, mint aki pontosan tudja: a ház csapdája végleg bezárult.