Szikrázó zárlat a lépcsőházban

Bálint kétségbeesett lépésre szánta el magát: mielőtt Fekete Zoltán a zárba fordíthatta volna a pincekulcsot, köhögést tettetve visszalépett, és teli tenyérrel rácsapott a korlát melletti régi főkapcsoló-szekrényre. A gépészeti csoda azonban az elvárható szomszédos rosszindulatnál is gyorsabban reagált.
Egy velőtrázó durranás kíséretében kék szikraeső terítette be a félemeletet, majd a Vászoly utca 6. teljes villamos hálózata kilehelte a lelkét. Karesz emeleti erősítői és Bendegúz illegális kriptobányász-szerverei együttes erővel csapták ki a korhadt biztosítékokat. A lépcsőházat azonnal elárasztotta a vaksötét, a szúrós szagú bakelitégés és Fekete úr fojtott szitkozódása.
– Zárlat! R = U/I, hát nem megmondtam! – csattant fel az első emeletről Dr. Bordás András mérnöki hangja. Kovács Tibor bá eközben már kék fényű zseblámpával a kezében botorkált ki az ajtóján. – Ohm törvényét nem tiszteli a bürokrácia, Zoltán! Az alumíniumvezetékek megadták magukat!
A pánikban dr. Szabó András behúzódott a rendelője ajtajában, rettegve a hatósági razziától. A sötétség jótékony homályában Erika megragadta Bálint karját, és a lépcsőforduló mélyébe húzta a férfit. A szuterén felől Lugosi Jenő mély baritonja zendült fel, amint a sötétben a ház elhibázott tervrajzait szidta. A pincekulcs kattanása elmaradt, ám a sötétségben a titok csak még fojtogatóbbá vált.