Szikrák a vak sötétben — új hang

Amint a hatósági emberek sarkon fordultak a sötét kapualjban, Kovács Tibor nem teketóriázott tovább. A szigetelt fogót szorosan markolva elindult a főelosztó felé, ahol a biztosítékok feketén tátongtak. Mielőtt azonban hozzáérhetett volna a koromtól bűzlő fémházhoz, éles, sziszegő hang kíséretében újabb szikraeső pattant ki a vezetékekből, és csípős, szürke füst csapott ki a lépcsőházba.
– Kijött a füst! – kiáltotta Molnár Máté a harmadik emeleti korlátra tapadva, hangjában tiszta rettegéssel. – Végleg oda van az egész hálózat! Miből fogjuk ezt kifizetni, ha az egészet áramtalanítják?!
Tóth Márk dühösen trappolt le a lépcsőn a negyedikről, szinte fellökve a fal mellett lapuló Dánielt. – Fogd már be, Máté! Inkább nézzük meg, ki kókányolt bele megint! Nem fogom a diákhitelemet a ház elhibázott villanyára költeni! – csattant fel a fiatal fiú, szemeit forgatva a sűrűsödő homályban.
A kavarodásban az idős Dr. Bordás András totyogott ki az ajtaján, kezében egy régi feszültségmérőt szorongatva. – R egyenlő U per I, ezt mindenkinek tudnia kellene! Ha Nikola Tesla látná ezt a szakszerűtlen pusztítást... – morgott az öreg mérnök, de senki sem figyelt rá.
Erzsi néni a résnyire nyitott ajtajából süvített ki a folyosóra: – Tibor, elment az eszed?! Ki ne nyúlj ahhoz a dobozhoz, mert még itt égsz meg, aztán ránk rohad az egész épület!
Tibor bá szárazon köpött egyet a lépcsőre, mit sem törődve az öregasszonnyal, és határozott mozdulattal benyúlt a kapcsolók közé. A következő pillanatban fülsértő csattanás rázta meg a lépcsőházat: a hálózat teljesen meglódult, és a végső tartalékvilágítás is kialudt. A házat elnyelte a vaksötét, miközben a pincéből felszivárgó gázszag egyre töményebben ülte meg a megrekedt levegőt.