Szikrák a sötétben — új hang

Máté szólni próbált, de a válasz elakadt a torkában. Mielőtt azonban Balog ügyvéd úr gúnyos mosolya teljesen kiülhetett volna a szája szélére, az első emeleti pihenő falában futó fővezeték felől éles, pattanó hang hasított a lépcsőházba, kísérve egy vakító kék villanással. A folyosói izzók egyetlen pillanatra túlvilági fénnyel fellobbantak, majd pattogva kiégtek. A lépcsőházat fojtogató, vaksötét homály borította el.
A falmélyedésekből megégett műanyag és zárlatos réz szúrós szaga csapott fel. Az emeleteken egymás után csapódtak ki az ajtók, kétségbeesett suttogások és sietős léptek zajai töltötték bet a gangot. A lakók riadtan hajoltak ki a korlátokon a sötétben.
– Megmondtam! Hónapok óta hajtogatom, hogy ez az ezeréves elosztó nem bírja a terhelést! – dörrent meg Kovács Tibor rekedt hangja az első emeleten. Az öreg villanyszerelő egy lapos zseblámpa fénykévéjét vetítette a füstölgő kapocsdobozra, kezében már ott csillogott a kopott szigetelt fogó. – Zoltán, azonnal le kell csapni a főkapcsolót a pincében, különben ráég a házra az egész hálózat!
Fekete Zoltán fejvesztve indult meg a lépcsőn lefelé, miközben Ricsi a sötétben balgán Balog öltönyének ütődött. Az ügyvéd egyetlen lépést sem hátrált. Telefonja hűvös, fehér fényével céltudatosan Tibor bá kormos kezét és a megolvadt kábeltorzsát pásztázta.
– Látja, Fekete úr? – szólalt meg Balog halkan, szinte elégedett nyugalommal a kaotikus félhomályban. – Ez nem puszta ijesztgetés. Ez a kézzelfogható életveszély. A katasztrófavédelem emberei pénteken pontosan ezt a füstölgő dobozt fogják lepecsételni.