Szikrák a kőlapon

Dániel nem várhatott tovább a lassan merülő kijelző felett. Óvatosan lenyomta a kilincset, s a résnyire nyílt ajtón át épp akkor csapott ki egy csípős, megolvadt műanyag szaga a lépcsőházba, amikor a félemeleti főkapcsoló táblája alól éles, kék szikraeső záporozott a vizes kőlapra. A robbanásszerű sercegés egy pillanatra elnémította a korlátnál veszekedő lakókat.
– Mindenki hátráljon! A fővezeték kapott gallyat a túlterheléstől! – kiáltotta Kovács Tibor. A nyugdíjas villanyszerelő meglepő agilitással termett a sötét korlátnál, kezében egy kopott, szigetelt szerszámmal.
A szuterén felől nehéz léptek dobogtak: Székely Ricsi futott fel a lépcsőn, kezében egy nagy teljesítményű, akkumulátoros LED-es munkalámpával, amit eredetileg az éjszakai csomagtartós üzleteihez használt. A csempész vakító, hideg fénykörbe vonta a füstölgő kapcsolószekrényt és a döbbent arcokat.
– Tibor bá, nehogy kézzel nyúljon hozzá, leég az egész kóceráj! – lihegte Ricsi, miközben a lámpát a reszkető Fekete Zoltán kezébe nyomta. – Hozzam a kocsiból a ipari porral oltót?
Fekete Zoltán sápadtan szorongatta a lámpát. Ma már harmadszor próbálta fejben összefoglalni a ház teljes eladósodottságát és a felújítási alapot, de az újabb műszaki katasztrófa végleg felőrölte a bürokratikus tartását. Dr. Balog Henrik két lépést hátrált a szikrázó szekrénytől, de az arca semmit sem árult el: a hálózati összeomlás csak felgyorsította a tervét.
Dániel kihasználta a vakító fénycsóvát és a szomszédok kavarodását. Észrevétlenül kislisszolt az ajtaján, s a falhoz lapulva megindult a pincelejáró felé. A zsebében melegedő telefon kijelzője szerint már csak tizenöt perce maradt.