Pecsét a sötétben

A nehéz tölgyfa kapu reccsenve nyílt ki, s a sötét kapualjba két sárga láthatósági mellényes katasztrófavédelmi ellenőr lépett be, zseblámpáik éles sugaraival pásztázva a füstölgő lépcsőházat. A lakók döbbenten hallgattak el; a megolvadt műanyag szaga elárulta a bajt, mielőtt bárki megszólalhatott volna.
– Fekete Zoltán közös képviselő? – kérdezte a magasabb tiszt, miközben szárazon végignézett a megolvadt elosztószekrényen és a falon végigfutó fekete kormon. – Lakossági bejelentésre érkeztünk. A pincei gázszag és ez a hálózati összeomlás közvetlen életveszély. Ha holnap délig nem mutatnak be egy hivatalos felújítási tervet és az elindított alapot, az épületet azonnal lakatlanná nyilvánítjuk.
Fekete Zoltán keze reszketett, ahogy átvette a pecsétes jegyzőkönyvet. A határidő képtelenség volt, a társasház számláján pedig üresség tátongott. Zoltán ma is hiába járta körbe a házat, senki sem tudott fizetni, miközben Erzsi néni a háttérből már Tormai főtörzsnél szervezte a maga védelmét.
Dr. Balog Henrik halk léptekkel közelebb lépett a sápadt közös képviselőhöz. Mosolya fagyos volt, de a tekintetében éhes számítás izzott.
– Nem kell pánikolni, Zoltán – suttogta Balog, pont elég hangosan, hogy a legközelebb állók is meghallják. – Tudok egy befektetői csoportot, amely azonnal átvállalja a kényszerfelújítást. Cserébe csak a csődbe jutott lakások tulajdonjogát kérjük biztosítékként. Egy órán belül aláírhatjuk a szerződést.
Dániel a pincelejáró hűvös homályából figyelte az ügyvédet. A számláló a telefonján megállíthatatlanul pergett tovább.