Szikrák a földszinten

A rendelő ajtókeretéből pattogó, sötétkék szikra esett a kőpadlóra, majd fojtogató égett szag terjedt el a földszinti folyosón. A lépcsőházi lámpák egyetlen sziszegő pattanással aludtak ki, s a kapualj hirtelen koromsötétbe borult. A falban futó régi vezetékek pattogása visszhangzott a nyitott udvarban; a szuterén felől fémes zümmögés hallatszott, ahogy az elöregedett főelosztó a hirtelen túlterheléstől végleg megadta magát.
– Rövidzárlat! Megmondtam, hogy a túlterhelés tönkreteszi a rendszert! – horkant fel a sötétben Dr. Bordás András, miközben botorkálva próbált megtámaszkodni a korlátban. – Az Ohm-törvény nem válogat, uraim!
A hirtelen áramszünet okozta vak sötétségben Dr. Szabó elfehéredve rántotta vissza magát a rendelő réséből. Azt hitte, Balog Henrik emberei vágták el a kábeleket, így rémületében magára csapta a nehéz tölgyfaajtót. A retesz kattanásával egy időben a vizsgáló mélyéből élesen felcsattant a csecsemő rémült sírása. Bálint a zárt ajtónak feszülve zihált, vakon tapogatózva a falon.
– Bálint! Mi ez a füst? Hol vagy? – kiáltotta Enci a lépcsőfordulóból, s a telefonja derengő fényével pásztázta a sötét kövezetet. A fénysugár egyenesen Bálint izzadt arcára tévedt, aki a kapkodó légvételben kétségbeesetten próbálta testével eltakarni a rendelő ajtaját és az ajtó mögül átszűrődő gyermeksírást.