Szikraeső az elosztónál

A járőrök éles fénykévéje átsöpört Bálint sápadt arcán, de az egyenruhások vakon rohantak tovább a harmadik emeleti lárma irányába. A férfi szinte még fel sem lélegezhetett Erzsi néni fenyegető eltűnése után, amikor az első emeleti főkapcsoló-szekrényből éles, fültépő sercegés csattant fel. Karesz túlterhelt erősítője végleg kivégezte a korhadt hálózatot: narancssárga szikraeső csapott ki a fémlemez mögül, sűrű, égett műanyagszagot árasztva a feszült lépcsőházba.
– R egyenlő U per I, hát senki nem tanult fizikát ebben a nyomorult házban?! – dörögte Dr. Bordás András, aki botjára támaszkodva, éktelen haraggal lépett ki a folyosóra. – Ha Nikola Tesla látná ezt a barbárságot, magától vágná el a vezetéket!
A kapualj homályában megbúvó Székely Ricsi riadtan lapult a falhoz, szorosan magához ölelve a csomagtartóból menekített, csempészett áruval teli táskáját. Rettegve figyelte a terjengő füstöt, attól tartva, hogy a rendőrök átfésülik a szuterént is. Pár lépéssel feljebb Bezeredi Melinda markolta görcsösen a korlátot, arca a szikrák villanásában porszáraz volt a félelemtől.
Tibor bá, az idős villanyszerelő a földszintről kiabálva indult meg felfelé egy kopott szerszámosládával.
– Ne nyúljon hozzá senki, mert leég az egész elosztó! – kiáltotta, ahogy a zárlat újabb durranással világította meg a kavargó füstöt.
Bálint a sötétben a karórájára pillantott. Az óra ketyegett: alig hatvan perce maradt, mielőtt Erzsi néni kiteríti a kártyáit, miközben a ház széteső hálózata épp tűzveszéllyel fenyegetett.