Kék fény és korom

Tibor bá határozott mozdulattal félrelökte Bordás professzort, és a füstölgő elosztódobozhoz lépett. A vastag szigetelőkesztyűben benyúlt a kormos lemez mögé, de amint hozzáért a fémkerethez, újabb kék ívfény villant fel. Egy tompa pukkanással az egész lépcsőház vaksötétbe borult. A vészvilágítás sem kapcsolott be; csak a rendőrautó ablakon betolakodó, kék villogása világította meg szakaszosan a gomolygó füstöt.
– Ennyi volt, leoldott a főkapcsoló a pincében is – morgott Tibor bá a sötétben, miközben zseblámpája keskeny fénysugarát a falra irányította. – Ha nem engednek le a trafóhoz, tíz perc múlva az egész vezetékrendszer egyetlen megolvadt réztömeg lesz!
Ricsi kihasználta a pillanatnyi zűrzavart. A sötétség leple alatt megindult lefelé a szuterén lépcsőjén, görcsösen szorítva a táskát, amiben a csempészett áru lapult. Nem jutott messzire: a lépcsőfordulóban váratlanul szembetalálta magát Fekete Zoltánnal, a közös képviselővel, aki egy óriási zseblámpával világított egyenesen az arcába.
– Mit keres maga itt lent ebben a füstben, Ricsi? – horkant fel Fekete, és a lámpa fényét a gyanús táskára szegezte.
Odafent Bálint nem várhatott tovább. A sötétség leple alatt kivált a tömegből, és csendben megindult az első emeleti folyosó vége felé, Erzsi néni ajtajához. Az órája számlapja halványan derengve mutatta az időt: már csak negyvenöt perce maradt, mielőtt a barna boríték tartalma nyilvánosságra kerül.