Szikra a vaksötétben

Dániel még a vaskorlátot szorította, amikor a második emeleti folyosó végén kitárult Karesz ajtaja. A régi rockzenész kábultan, félmeztelenül üvöltött ki a sötétedő térbe, miközben mögüle a falakat repesztő gitártorzítás csapott ki. Karesz a maximális hangerőre tekerte a dohos szobában álló Marshall erősítőt, fittyet hányva a ház rozzant hálózatára, amelyet a háttérben Sipos Bendi túlhúzott kriptobányász gépei amúgy is a végsőkig terheltek.
A falak mélyéből vészjósló, mély búgás csapott fel. A lépcsőházi lámpák vibrálni kezdtek, majd a villanyóra-szekrény felől éles, kékes szikraeső kíséretében hatalmas pukkanás rázta meg a folyosót. A következő pillanatban a Vászoly utca 6. teljes vaksötétségbe borult.
A fojtogató feketeségben sikolyok és káromkodások törtek fel a földszinttől a tetőtérig. Ez az idióta kiütötte a főkapcsolót! – üvöltött fel Szabó Gábor az első emeletről, miközben nehéz léptekkel indult meg felfelé a lépcsőn. Enci a korlát mellett botorkált előre, telefonja halvány képernyőjével világítva meg Dániel sápadt arcát. A lenti félhomályból Várkonyi teátrális, gúnyos kacagása visszhangzott, mintha csak színházi karzatról figyelné a káoszt.
Dániel szívverése a torkában dobogott. A névtelen zsaroló üzenete és a hirtelen áramszünet keltette pánik egyetlen pusztító lincshangulattá fuzionált. Gábor és Enci mellett Dániel is Karesz ajtója felé indult, ahonnan még az utolsó szikrák füstszaga szivárgott ki a sötét folyosóra.