Hideg izzadság a másodikon

A földszinti rendelő felől felcsapó ordítozás végighullámzott a tölgyfa lépcsőházon, de a második emelet félhomályában Kelemen Dániel számára a zaj szinte távolinak tűnt. A kiégett adatelemző a résnyire nyitott ajtaja mögött állt, tenyerében a kijelző hideg kékes fényével. A telefon épp az imént rezzent meg a kezében, és a névtelen számláról érkezett üzenet egyetlen rövid mondatból állt: Tudjuk, mit tettél tegnap éjjel.
Dánielt elöntötte a jeges szorongás. Kényszeresen ellenőrizte az alkalmazást, majd remegő hüvelykujjal törölte az értesítést, de a pulzusa már az egekben kalapált. Felidézte a tegnap esti hirtelen, kétségbeesett döntését – a lépést, amellyel végleg átlépte a saját határait, remélve, hogy kiutat talál a kilátástalan mókuskerékből. Most mégis úgy érezte, mintha a Vászoly utca 6. minden egyes nyikorgó padlódeszkája az ő bűnét visszhangozná.
Kint a gangon Dr. Balog Henrik fagyos mosollyal lépett el Fekete Zoltán mellett, egy összehajtott papírlapot csúsztatva a közös képviselő mappájába, kihasználva a lent gyülekező lakók figyelmetlenségét. Dániel kimerészkedett a korláthoz, és önkéntelenül a szomszédos ajtókat pásztázta. Nem tudhatta, hogy a paranoiás Várkonyi figyeli-e a kémlelőnyíláson át, vagy a fenyegetés teljesen kívülről érkezett.
Lenn Erzsi néni hangja újra felcsattant, hatósági eljárást emlegetve, de Dániel már nem a ház szürke zónás lakóinak bukásától félt. A saját titka vált éles, ketyegő bombává a zsebében.