Szikra a szuterén felett

A lépcsőház alsó szintről érkező ordítás törte meg a dermedt csendet. Dr. Szabó András dülöngélve, gőzölgő lehelettel lépett ki a földszinti rendelő sötétjéből, arcán a puszta tehetetlenség dühe torzult el.
„Elment a józan eszetek? Bűzlik az egész alagsor, maga meg itt pletykál, Erzsi!” – kiáltotta rekedten az orvos, miközben zsebében egy orvosi fiolát szorongatott. „Valaki elzárja végre a főcsapot a pincében, vagy mind a levegőbe repülünk!”
A lépcsőfordulóban Enci sápadtan szorult a korláthoz, szemeiben a rettegés bénító fénye pislákolt. Remegő kézzel nyúlt Bálint kabátujja után, de a férfi tekintete már a félhomályból előlépő Erikára tapadt. Erika dühtől fűtött léptekkel csapta be maga mögött a szuterénbe vezető ajtót, és egyenesen Bálintra mutatott.
„Te tudtad!” – sziszegte Erika, hangjában nyers megvetéssel. „Tudtad, hogy odalent szivárog, mégis hagyod, hogy a gyerek ebben a mérgező gőzben fulladozzon!”
Dániel nem várta meg a kibontakozó botrányt. A fojtogató szag és Erzsi néni vádaskodása elől menekülve egy hirtelen mozdulattal megkerülte az öregasszony mozdulatlan alakját, és elindult a pince felé vezető sötét lépcsőfokokon. Tudta: ha odalent rátalálnak arra, amit tegnap éjjel elrejtettek, többé semmi sem mossa le róla a gyanút.