A megfigyelő a lépcsőfordulóban

Dániel megszakította a hívást, s a kijelző kékes fényének kihunyásával a sötétség teljesen rászakadt a folyosóra. A fojtogató gázszag már égette a jelenlévők torkát, amikor az első emeleti lakásajtó lassan, nyikordulva kinyílt.
Erzsi néni lépett ki a lépcsőfordulóba. Otthoni kardigánját szorosan magára tekerte, kezében egy régi, sárgás fényű zseblámpát tartott. A fénysugár lassan végigpásztázott a pánikoló csoporton, majd megállapodott Dániel sápadt arcán. Az öregasszony nyugalma kísérteties kontrasztot alkotott a folyosón uralkodó szorongással.
„Ha a hatóságot keresed azon a telefonon, Dánielkám, teljesen fölösleges” – mondta reszelős, száraz hangon, ami élesen vágott át a nehéz levegőn. „Tegnap éjjel is láttam, hogy valaki a szuterén bejárata körül ólálkodott. Pont abban az órában, amikor te a képernyőd előtt görnyedtél a nyitott ablaknál azzal a titkos küldéssel. Nem kéne annyi mindent a sötétben intézni, a házban semmi nem marad rejtve.”
Bálint hátrahőkölt, lámpájának fénye megremegett a falon, míg Székely Ricsi halkan káromkodott. Dániel gyomra összerándult: Erzsi néni nem csupán mindent látott tegnap éjjel, de nyíltan a többiek előtt csöpögtette a gyanút.
A lépcső aljában Marietta észrevette, ahogy anyja, Lívia gyors mozdulattal átad egy újabb kis receptköteles dobozt az egyik reszkető szomszédnak, mielőtt visszahúzódna a félhomályba. A feszültség és az időprés percről percre nőtt.