A bezárt rendelő ára

Erika elrántotta a karját Bálint szorításából, és a síró csecsemőt a mellkasához szorítva lerohant a földszinti lépcsőfokon. Egyenesen Dr. Szabó András félig nyitott rendelőajtója felé vette az irányt, majd bevetődött a hűvös, gyógyszerszagú helyiségbe, és magára rántotta a matt üvegajtót.
Bálint tehetetlen dühvel nyomult utána, maga mögött hagyva a lépcsőfordulóban megbénult Encit és a folyosón gomolygó, fojtogató gázszagot. A rézkilincs lendületből elfordult a kezében, de a belső zár csattanása már megelőzte. Az üvegen át csak a háziorvos dülöngélő, elmosódott sziluettje látszott.
„András, nyissa ki! Ne csinálja ezt!” – dörömbölt Bálint a fémkereten, miközben az alagsor sötétje felől Dániel sietős lépteinek tompa visszhangja hallatszott.
A kulcs lassan megfordult a zárban, de az ajtó csak egy ujjnyira nyílt ki. Dr. Szabó alkoholszagú, izzadt arca bukkant elő a résben. A háttérben Erika halk, fojtott hü hisztériás sírása szűrődött ki a vizsgálóasztal felől.
„Tudod, ki vár rám, Bálint?” – sziszegte az orvos rekedten, szemeiben a sarokba szorított vad puszta kétségbeesésével. „Balog Henrik ma este kiveri belőlem az adósságot. Ha nem szerzel nekem pénzt az ügyvéd kifizetésére, végem. De ha én bukom, te is jössz velem. Vagy kikeríted a hiányzó összeget, vagy most azonnal szélesre tárom ezt az ajtót, és kiteregetem Encinek meg a teljes háziközösségnek, hogy ki ennek a gyereknek az igazi apja.”