Szigor a falcsatornánál

– Nem tehetnek minket az utcára, Melinda... megoldjuk – préselte ki a szót Dániel, bár a saját hangja is idegenül, erőtlenül csengve pattant meg a kopott fali csempéken. Miközben próbálta visszafojtani a pánikot, a szeme önkéntelenül is a falból kiálló kábelcsatorna megsérült műanyag borítására tévedt.
Mielőtt a nő válaszolhatott volna, nehéz, kimért léptek kopogása verte fel a lépcsőház csendjét. Fekete Zoltán bukkant fel a fordulóban, kezében a megszokott, keményfedeles mappájával. Tekintete jéghideg precizitással söpört végig a másodiki folyosón, és azonnal megállapodott a fal tövében hagyott műanyag rekeszen, amit a szuteréni zűrzavarban Ricsi hagyott ott siettében.
– A menekülési útvonal eltorlaszolása nem csupán gondatlanság, hanem törvénysértés – jelentette ki Fekete úr metsző, tárgyilagos hangon. Lassan lépdelt közelebb, tudomást sem véve a lakók kétségbeeséséről. Egy rikító sárga figyelmeztető cédulát ragasztott a falra, alig két centiméterre attól a kilazult csatornafedéltől, amely a tiltott adathalász egységet takarta. – Erzsi néni már reggel jelentette a szabálytalanságokat. Ha tizenöt percen belül nem tűnik el a limlom, a kiérkező hatósági bírságot közvetlenül az érintett emeletre terhelem.
Dániel combjánál újra megrezzent a telefon. Az idő kíméletlenül ketyegett, a megadott húsz percből alig maradt valami, ám Fekete Zoltán ott állt a fal mellett, tollát kattogtatva, és árgus szemekkel figyelte a folyosót. A fizikai nyomok azonnali eltüntetése a közös képviselő szigorú jelenlétében végzetes csapdává vált.