Suttogás az első emeleten

Ahogy a hatósági emberek Fekete Zoltán kíséretében lefelé indultak a lépcsőházban, a közös képviselő meggörnyedt háttal próbálta magyarázni a kényszerhelyzetet. A lakók lassan visszahúzódtak a lakásaikba, de a fojtogató bizonytalanság ott maradt a folyosókon.
Dániel óvatosan lépett ki a másodiki lakása ajtaján. A telefonja kijelzője még mindig a tegnap esti titkos döntésének visszafordíthatatlan nyomait őrizte. Amikor lepillantott az emeleti korláton át, az első emeleten halk kattanással nyílt meg egy ajtó.
Vincze Erzsi néni lépett a félhomályba, kezében egy régi elemlámpával. A sárgás fénycsóva egyenesen Dániel arcába világított.
– Dani, gyere csak le egy pillanatra! – suttogta az öregasszony, és megragadta a férfi kabátjának ujját. A hangja tele volt fojtott izgalommal. – Láttam, ahogy Balog ügyvéd úr az előbb elégedetten mosolygott. De tudod, mit láttam én tegnap éjjel kettőkor a kukucskálón át? Azt a biztonsági őr Bálintot... egy vastag, barna borítékkal ment fel a lépcsőn. Nem Enci ajtaján kopogott, hanem a Balog lakásából jött ki tíz perccel később, üres kézzel.
Dániel gyomra görcsbe rándult. Az öregasszony ártatlan pletykaként tálalta a hírt, de a kirakós darabjai azonnal összeálltak. Erzsi néni apró szemei mozdulatlanul csüngtek rajta, várva, hogy a férfi leleplezze magát.