Hatósági ultimátum a kapualjban — új hang

A szirénák lüktető, kék fénye végigsöpört a Vászoly utca 6. elöregedett homlokzatán. Az áramszünet és a pincéből felszivárgó gázszag miatt valaki névtelen lakossági bejelentést tett, így a Katasztrófavédelem és az építésügyi hatóság kiemelt egységei percek alatt lezárták a kapualjat. A vaksötét lépcsőházban elemlámpák éles csóvái metszették át a fojtogató félhomályt.
Fekete Zoltán izzadt homlokkal, remegő kézzel próbálta magyarázni a bizonyítványt a szigorú tekintetű ellenőröknek. Dr. Bordás András teátrálisan vágta ki a lakása ajtaját, és csíkos köntösében, dühösen lépett a közös képviselőhöz. „Az ellenállás hiánya és a túlterhelés, Zoltán! R = U/I, ezt egy elemista is tudja! Maga meg hagyta, hogy idáig fajuljon a rendszer!” – dörögte a professzor, miközben a lépcsőfordulóban összegyűlt lakók feszülten figyeltek.
Kerekes Marietta a korlátnak támaszkodva méregette a hatóság embereit, szemeiben hideg harag égett. Pontosan tudta, ha a házat lezárják, az anyja receptköteles tablettáira épülő üzlet – és ezzel az ő egyetemi tandíja – egyetlen pillanat alatt omlik össze. A szuterén sötétjéből a kisemmizett ex-légiós rettegve lapult meg a raktárajtó mögött, és a falhoz lapulva szorongatta a Miri által odakészített pogácsa maradékát.
A főfelügyelő nem teketóriázott, a kapualjban felvett jegyzőkönyvet Fekete úr orra alá dugta. Az ultimátum megsemmisítő volt: a társasháznak vagy azonnal el kell indítania egy csillagászati összegű kényszerfelújítást, amit a lakók rendkívüli befizetéséből kell fedezni, vagy az épületet életveszélyessé nyilvánítják, és mindenkit kilakoltatnak. A folyosó árnyékában dr. Balog Henrik jéghideg eleganciával igazította meg az öltönyét – a fojtogató csapda pontosan úgy zárult be, ahogyan azt kiszámította.