Suttogás a korlát felett

Dániel az ajtó vastag lapjának dőlve hallgatózott, miközben a szája kiszáradt a képernyő kékes derengésében. A telefon kijelzője még mindig a fenyegető sort mutatta, s a hűvös üveg rátapadt izzadt tenyerére. A folyosón nem csitultak el a léptek; Erzsi néni nem ment tovább a saját lakása felé, hanem nehézkesen megtorpant a másodiki fordulóban.
– Tudja maga egyáltalán, ki jár fel a doktor úrhoz késő esténként? – harsant fel az idős asszony recsegő hangja a korlát felől, épp amikor Bálint lépcsőzött felfelé a földszinti rendelő irányából, feszült, sietős léptekkel. – A fiatalasszony a csecsemővel megint ott lapult a sötétben. Nehogy azt higgye bárki is, hogy a falak nem beszélnek ebben a házban!
Bálint megtorpant, arca a sápadt folyosói fényben azonnal elfehéredett. A biztonsági őr zsebében görcsösen megszorult a gyűrött barna boríték, miközben tekintete átsuhant Dániel zárt ajtaján, majd vissza az öregasszony éber, vádoló szemeire. Dr. Szabó rendelőjének lentiekről felhallatszó halk ajtónyikorgása baljós nyomatékot adott Erzsi néni szavainak.
A résnyire nyitott kémlelőnyílások mögött a ház tovább lélegzett. Dániel a lakás magányában érezte, ahogy a hitelek, a felmondott állás és a névtelen zsaroló hálója egyszerre szorul a nyaka körül. Odakint Erzsi néni halk, fenyegető mormogással tette hozzá a végső csapást: – Aki titkolózik, az hamarosan a közös képviselő előtt felel. Még ma este.