Súgott szavak a fordulóban

Dániel még percekig állt a másodikon a becsapódott ajtó előtt, szívében a fojtogató bizonytalansággal. Lassan elindult lefelé a kopott lépcsőfokokon, cipője talpa halk nyikorgással csapódott a kőhöz. Az első emeleti fordulóba érve kerek, fémes kattanás törte meg a lépcsőház süket csendjét: Vincze Erzsi néni ajtaja éppen annyira nyílt ki, hogy a résben megvillanjon az öregasszony vékony, ráncos arca és szúrós tekintete.
– Dánielke – sziszegte halkan, mégis élesen, miközben száraz kezével a kilincset szorította. – Maga is látta azt a batárt ott a kapu előtt, ugye?
Dániel megtorpant a korlát mellett. – Csak félreállt egy percre, Erzsi néni – próbálta elütni a dolgot, de a háta mögött futkározott a hideg.
– Félreállt, persze – hümmögött az öregasszony, és a szemei gyanakvón szűkültek össze. – A Balog ügyvéd úrhoz jönnek az ilyen sötétített üveges szörnyetegek, nem a mifajtánkhoz. De a doki rendelője körül is túl nagy a mozgás mostanában. Kőves Dezső bácsi mondta tegnap, hogy a doktor úr teljesen eladósodott a kártyák miatt, meg valami eltitkolt gyerekről is suttognak a szomszéd utcában... Azt meg pontosan láttam, hogy a kis Nóra ma milyen papírokat szorongatott. Vigyázzon maga is, abban a lakásban valami nagyon félrement.
Erzsi néni egyetlen éles mozdulattal behúzta az ajtaját, de a zár retesze nem kattant vissza teljesen. Dániel a lépcsőkorlátot szorongatva állt a homályos fordulóban: megértette, hogy a házban nincs olyan titok, ami ne akadna fenn az öregasszony láthatatlan hálóján.