A piros hirdetmény

Dániel nehéz léptekkel indult tovább lefelé a földszint irányába. A lépcsőház falai mintha magukba szívták volna a szomszédok elfojtott szorongásait; a kopott vakolat alól fojtogató hideg áradt. A földszinti hirdetőtáblánál egy magas, szikár alak tűnt fel, éles, szögletes mozdulatokkal simítva rá egy rikító piros papírlapot a faliújságra. Fekete Zoltán, a közös képviselő volt az, kezében fenyegetően megvillant a vastag sárga kiemelőfilc.
– Á, Dániel! A lehető legjobbkor jön – fordult felé Fekete úr, szemeiben a bürokraták megingathatatlan szigorával. – Tájékoztatom, hogy a Katasztrófavédelem mai ellenőrzése és ultimátuma után megszüntetem a lazaságot a házban. A folyosókon hagyott dobozok, kerékpárok és illegális tárolók azonnali elszállítására adott határidő ma éjfélkor lejár.
Fekete úr a frissen kiragasztott ívre mutatott, ahol ötszámjegyű büntetési tételek sorakoztak. A lépcsőház homályos aljából halk, óvatos léptek zaja hallatszott: Szabó doktor surrant volna ki a rendelője felől, de a képviselő éles hangja mint az ostorcsapás vágott végig a kapualjon.
– Ez magára is vonatkozik, doktor úr! Nincs kivételezés semmilyen 'egészségügyi csomaggal' vagy folyosón felejtett rekeszzel! Ha a hatósági eljárás megindul, a bírságot hiánytalanul a szabályszegők nyakába varrom! – csattant fel Fekete úr, és a tollal még egy határozott aláhúzást tett a hirdetményre.
Dániel némán lépet át a küszöbön a csípős esti levegőre. Bár pillanatra kimenekült az épületből, pontosan érezte: a ház törékeny egyensúlya végleg felborult, és Fekete úr kíméletlen szigora hamarosan az összes eltitkolt ügyet a felszínre kényszeríti.