Sötétített üvegek árnyéka

Amint a hatóság embereinek határozott léptei elhaltak a Vászoly utca kapualjában, a nehéz tölgyfa ajtó ismét bevágódott, ám ezúttal Varga Nóra csusszant be rajta. Arcán rikító, természetellenes feszültség ült. A ház előtt egy járó motorú, sötétített üvegű fekete luxusterepjáró vesztegelt a tilosban; piros féklámpái élesen megvilágították a kapualj dohos falait.
Dániel még mindig a korlátnak feszülve állt a második emeleten. Lentről jól látta, ahogy a lány remegő kézzel próbálja eltenni a telefonját, miközben a táskájából a kőpadlóra csúszott egy éjfekete, felirat nélküli plasztikkártya és egy vaskos, összegumizott boríték. Nóra kétségbeesett kapkodással szedte össze a holmiját, s közben riadtan pillantgatott vissza az utcára, mintha attól tartana, hogy a kocsiból valaki utána nyúl. Zoltán ma is köreit rótta a háttérben, de ezt a pillanatot még ő sem vette észre.
A második emeletre érve Nóra észre sem vette a falhoz lapuló Dánielt. A lakás ajtaja résnyire nyitva állt – Réka sziluettje derengő sárga fénybe vonta a küszöböt.
– Követtek! Nem érted, hogy megtaláltak? – sziszegte Nóra fojtott, pániktól eltorzult hangon, amint berontott a lakásba, és magára rántotta az ajtót. A zár kattanása élesebben visszhangzott a folyosón, mint a hatósági ultimátum.
Dániel lassan kihúzta magát. Az elszálló törlesztők és a fenyegető kényszerfelújítás árnyékában megértette: Nóra titkos élete most olyan veszélyt hozott a falak közé, ami mellett a kiégett villanyóra-szekrény szinte jelentéktelennek tűnt.