Sötétség a másodikon

Dániel három lépést hátrált a füstben köhögő társaságtól, hátát a hűvös, málló falnak vetve. Remegő ujjal nyomta meg a telefon kijelzőjét: a titkos értesítő még mindig ott világított a kijelzőn. A tegnap éjfélkor hozott, kétségbeesett döntése – az az egyetlen elhamarkodott kattintás, amivel átlépte a saját határait – most visszavonhatatlanul ott kísértett a zsebében. Ha a házból valaki rájön, mit művelt az éjszaka leple alatt, a füstölő biztosítékdoboz kismiska lesz ahhoz a robbanáshoz képest.
– Ha Nikola Tesla látná ezt a barbárságot, azonnal visszakérné tőlünk a váltóáramot! – dörrent meg ekkor fent a lépcsőfordulóban Dr. Bordás András elszánt, pedáns hangja. A nyugalmazott mérnök nem teketóriázott: a gépészet állítólagos védelmében egy határozott mozdulattal lecsapta a folyosói főrelét. – R egyenlő U per I! Ezt még a háromhatvanas kenyér idején is minden műveletlen ember tudta!
Abban a pillanatban a maradék imbolygó fény is kimúlt, s a lépcsőházat vaksötét káosz nyelte el. Erika szaggatottan felsikoltott a homályban, Fekete Zoltán elkeseredetten kiabált a társasházi szabályzat megsértéséről, míg Tormai főtörzs kinyújtott karral, káromkodva próbált utat vágni magának a szűk folyosón.
A koromsötétben egyedül Dániel arcát világította meg a mobiltelefon kísérteties, kék fénye. Pontosan abban a másodpercben újabb névtelen üzenet pittyent a kijelzőn: „Látom, sötétben tapogatózol. A tegnapi utalásod megérkezett.” Dániel gyomra görcsbe rándult. A zsaroló nemcsak pontosan tudta a titkát, de most is ott lélegzett a karnyújtásnyira lévő lakók között.